A várost meglepték az adóellenőrök, pontosabban a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság emberei. Ezek az ellenőrök, anélkül, hogy mérlegeltek volna (valószínű nincs és nem is volt mérlegelési lehetőségük), több vállalkozást bezártak, ideiglenesen megbénítottak, illetve büntetésekkel sújtottak vélt vagy valós hibákért.

Gyakorlatilag a vállalkozásokat elindították a csőd felé, anélkül, hogy megbecsülték volna ennek az ellenőrző körútnak – hisz mint utóbb kiderült, nemcsak városunkban „ellenőriztek” – a hosszú távú hatásait. Ennek kapcsán eszembe jutott a mondás, amely szerint a történelem ismétli önmagát.

1480-ban Angliában már megint (még mindig) kiürült az államkincstár, ezért VII. Henrik pénzügyesei kitalálták az úgynevezett adóprést. Ezt az adóprést a nép Morton vasvillájának nevezte el (kitalálója, illetve végrehajtója után).

Ennek az adóprésnek a lényege az volt, hogy az adószedő elment az akkori vállalkozóhoz (kereskedő), és elbeszélgetett vele. A piacról, a befektetésről, az üzletmenetről esett szó. Amennyiben a kereskedő jóhiszeműen elmondta, hogy az üzlet megy, befektetéseket tervez, növekedni kíván, az akkori adószedő (ANAF, illetve a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatósága, DGAF) megállapította, hogy a kereskedőnek messze jobban megy az üzlete, mint kellene, ezért jóval kevesebb adót fizet, mint amennyit bevallott és hasracsapásszerűen újabb adó kifizetésére kötelezte a kereskedőt.

Más kereskedő pedig sírt, nagyok az adók, nem megy az üzlet, nincs pénz, az embereknek kevés a jövedelmük, ezért nem tudnak vásárolni. Itt az adószedő megállapította, hogy a kereskedőnek azért nincs vagyona (tudatosan él szegénységben), mert biztosan a pincében, a kincses ládában rejti azt, így újabb adó kifizetésére kötelezte a vállalkozót.

Tulajdonképpen, ha jól megnézzük, a mai Románia és az 1480-as angliai adóprés óta csak a módszerek változtak, az alapelv ugyanaz maradt.

Ha vállalkozásod van, akkor – biztosan adócsaló vagy – és biztos ki tudsz fizetni, kis túlzással, bármekkora összeget.

A jelenlegi hatalom, képviselő és szenátor urak, akik elvileg vezetik ezt az országot, még mindig nem fogták fel, hogy egy országnak a hajtómotorja a kisvállalkozó. Az a vállalkozó réteg, aki alkalmaz 2-9 embert, annak fizetést ad, fizeti a fizetés utáni adót, illetve a jövedelmi vagy profitadót, összességében nagyobb réteg, mint a gyárak, ahol adott esetben 400-1000 ember dolgozik. A kisvállalkozó a gerince egy gazdaságnak. Ha ezt megroppantják – márpedig nagyon úgy néz ki, hogy igyekezetüket siker koronázza, az országnak nem lesz adóbevétele, hisz a multi eleve adókedvezményért jön ide, illetve a termelt profitot kiviszi az országból. A kisvállalkozónak nem jár sem adókedvezmény, sem a profitot nem tudja kivinni az országból – hisz itt él, itt költi el azt a pénzt, mégis őt nyúzzák – szabadon fogalmazva „Ponta” vasvillájával.

A mai modern korban a vállalkozó az adóprés ellen a szavát kellene felemelje, elmenjen a képviselőhöz, a szenátorhoz, aki azt a vidéket képviseli, illetve az a képviselő a maga módján nem kellene és nem szabadna olyan adótörvényeket megszavazzon, olyan rendeleteket jóváhagyjon, aminek az eredménye az ilyen és ehhez hasonló adóbehajtó, adóprés jellegű körút.

De – már megint úgy látom, a vállalkozó egyedül maradt, viszi a terhét ameddig tudja… majd ő is koldusbotra jutván, nyakába veszi a világot, mint tette és teszi azt több más állampolgár.

(A szerző közgazdász)