A Csíki Sör Manufaktúra (Lixid Project SRL) és a Heineken Románia ma délben kettőkor bejelentette, hogy „konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.”

A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek.

Az Igazi Csíki Sör Facebook-oldalán azt is közlik, hogy a „mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez.”

A Csíki Sör közösségi oldalán megköszönik minden támogatónak, fogyasztónak, a helyi közösségnek és nem utolsó sorban Magyarország kormányának az önzetlen segítséget.

„Nélkületek nem sikerült volna! Köszönjük! És köszönjük Hódmezővásárhely!” – áll a közleményben.