Valószínű, hogy csak a curlingkő előállítására használt gránitszikláiról híres icipici skót szigeten, Ailsa Craigen nem hallottak még arról, hogy az éppen fél évszázados Hargita megyében elbúcsúztatták a telet.

Történetünk – na meg a hírt néhány száz sajtóorgánumhoz eljuttató Borboly Csaba megyeitanács-elnök szempontjából – ez teljesen mellékszál, a lényeg, hogy nem akárkik voltak jelen Csíkszentsimonban.

A lényeg ugyanis, hogy – civilben, kiránduláson lévő – diplomatákat látott vendégül a megyei tanács legeslegelső embere, köszönhetően Zákonyi Botondnak, aki minden (nagy)követ megmozgatott, hogy ne szalmabábuval kelljen idén is pózoljon az elnök úr.

Magyarország bukaresti nagykövete előtt ezúton is le az összes kalapokkal, köszönjük szépen a megyénk népszerűsítéséért tett erőfeszítéseit, ő nyilván nem tehet a kínos pillanatokról, arról, hogy szívesen kérkedünk vendégszeretetünkkel, ám a színvonalas vendéglátástól még fényévekre állunk, s mint a farsangon kiderült, az elnök úr sem jár elől a jó példával.

Oké, azt senki nem várja el Borboly Csabától, hogy ékes angol nyelven értekezzen mondjuk az éghajlatváltozás elleni harcról, vagy arról, hogy érvényes-e a szocializmusban a kategorikus imperatívusz, de egy amerikai nagykövettel azért nem Emil.Rulez! Hello touristjának stílusában kellene nyomni az angolt.

Azt sem várjuk el az elnök úrtól, hogy latinul olvasson ókori klasszikusokat, hogy Tacitus-műfordításokkal hívja fel magára tudományos körök figyelmét, de – és itt térjünk a lényegre – legalább minimális ízlés azért szoruljon bele, ne egyszer használatos kis fehér műanyag pohárkába töltse a szilvapálinkát, legalább ilyen magas rangú vendégeknek ne!

Döbbent amerikai nagykövet műanyag poharakkal
Fotó: Facebook/Borboly Csaba

Szerencsétlen nagykövetek! Egyikük meglepődött, mikor kezébe nyomták a műanyag pohárkát, mint faltörő kos a fotócellás ajtó előtt, a másik csak nézett, mint szőke nő a relativitáselméletre, a harmadik pislogott, mint hal a szatyorban, a negyedik zavarban volt, mint Ádám anyák napján, az eseményeket kissé a háttérből követő sajtós pedig szégyenében remegett, mint családi fotó a traktorablakban. Tényleg nem került öt üvegpohár az egész faluban???

Csak műanyagba ne!
Fotó: Facebook/Borboly Csaba

Borboly Csaba olyan, mint egy piszkos titkárnő-fantázia: az elméje által kreált illúziótól, miszerint ő egy híres faragóművész, nem veszi észre a valóságot, hogy valójában egy kismiska asztalosinas, a sajtóhadserege által egyengetett kommunikációján kívül egyszerűen képtelen bármit is jól csinálni, lásd a szeptemberben megkötött nyári útkarbantartást, a téli hóeltakarítási mizériát, s még hosszasan folytathatnánk.

Egyébként szerencse, hogy Szentsimonban már nem gyártanak „flakonos” sört...