A napok óta tartó csapadék következtében vasárnap délután Agyagfalva egyes területeit víz lepte el. A Mátisfalváról lezúduló áradat következtében a Patak utcában a kiöntött a patak – jelentette a bögözi polgármesteri hivatal.

A tájékoztatás szerint három-négy udvarra folyt be a víz, de szerencsére nagy kárt nem tett a portáknál.

Farkas Mózes, Bögöz polgármestere elmondta, hogy ez a patak a télen is kiöntött, majd megfagyott, akkor az utca változott jégpályává. A télen szakemberek segítségével feltörték a jeget és mélyítették a patakmedret, akkor károk nem voltak.

Februárban a jég volt az úr Agyagfalván
Fotó: Sajtószolgálat

„Ez alkalommal nem voltunk ilyen szerencsések, mert az utcából a töltést elvitte a víz” – mondta az elöljáró.

Vasárnap délután hat órakor Mátisfalván  égszakadás volt. Heves zivatar volt jégesővel   és a patakok vízhozama nagyon megnőtt.

Egyik percről a másikra több, mint egy métert emelkedett a vízszint. Itt elmosta a csordajáró utat, illetve elsodorta  a csorda itatóit Kecskésből.

A meteorológusok egyébként nem sok jóval kecsegtetnek, a hét elejére is változékony időjárást jósolnak: gyakoriak lesznek a villámlásoktól és erős széltől kísért zivatarok, felhőszakadások, jégesők is előfordulhatnak.