Az idő pénz, tehát bankban a helye. Ideje mindenkinek van, bár ebből elég keveset tudunk igazából magunkra fordítani. Még kevésbé másokra. Pedig ha legjobb tudásunk szerint időt áldozunk másokra, nekünk is jól jön, ha segítséget a legjobbkor kapjuk vissza. Az Időbanktól.

Létezik egy bank, amely nem azt teszi, hogy kedvesen, mosolyogva megtömi a zsebedet, hogy aztán kamatostul az utolsó baniig, onnan mindent kiszedjen, ellenkező esetben felszólító levelekkel bombázza, pereskedéssel fenyegesse azt, akinek előzőleg a mosoly szólt. Ez a bank soha nem látott pénzt és nem is fog. A bank pénzneme a Bizalom, mely szabadon, adó- és kamatmentesen áramolhat az együttesen alkotott Közösségben. Nem mai találmány, régebb a székely ember gyakran mások szolgálatába állította tudását, cserébe ő is visszakapta, amikor épp szüksége volt rá. Kalákának is nevezték.

Újszerű formáját a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért szeretné vidékünkön meghonosítani, a mi segítségünkkel. A szükség nagy úr és bármikor kopogtathat ajtónkon. Jó, ha azonnal ki tudjuk szolgálni.

 

A koncepció

Az „Adni Nemes - kapni Öröm! Időbank - a Pénzmentes Segítségnyújtás Hálózata” elnevezésű projekt működési elve roppant egyszerű. A pénzen alapuló kapcsolatokat az Időcsere váltja fel, szolgáltatások/munkák biztosítása, kölcsönös segítségnyújtás formájában.

„Mindenkinek van legalább egy olyan képessége, adottsága, amelyet fel tud ajánlani az őt ért juttatásokért cserébe. Fontos az, hogy olyan tevékenységeket ajánljunk fel, amelyeket örömmel végzünk, legyen az táncoktatás, kertészkedés, gyümölcsszedés, ruhavarrás, sütemény- és tortasütés, gyerekfelügyelet, hajvágás, állatgondozás, villanyszerelés, különféle javítások, számítógép-karbantartás stb. Itt helye van az ötletek és álmok megosztásának, a lelki beszélgetéseknek, a megnyilatkozásoknak is, hiszen olyanok is részt vesznek benne, akik meg szeretnének osztani valamit, vagy el szeretnének beszélgetni valakikkel, vagy éppen tartozni szeretnének valahová. Minden ember szolgáltatása, tudása és vágya egyformán értékes és nagyszerű.”

A projekt nem ismeretlen errefele, a kezdeményezők már fél évet áldoztak rá, hogy körünkben megismertessék. Körbejárták Udvarhelyszéket, voltak mind a 23 községben, találkozhattunk velük a gyümölcsfesztiválon is. Közben épül az adatbázis, egy újabb körutat követően kiválasztódik az a 11 udvarhelyszéki közösség, amely hivatalosan is része lesz a rendszernek, s ahonnan a helybéli időgazdák kerülnek ki. Ha miden jól megy, az interaktív online felület mellett a rendszer működését 11 időgazda fogja segíteni, várhatóan ez év derekán, amikor elkezdődik a kezdeményezés kivitelezése.

 

Virtuálisan

A legfrissebb hír, hogy január 6-a óta a világhálón is élnek, címük: www.idobank.ro. Sok mindent meg lehet ott tudni az Időbankról. Vannak filmek, fotók, hírek, linkek, és hamarosan a fórum is beindul. Persze, ha még így is marad kérdésünk, az idobank@idobank.ro e-mail cím vagy a 0737 015-482-es telefonszám továbbra is a rendelkezésünkre áll.

Amit még tudni kell, hogy az Időbank létezése a Norvég Civil Támogatási Alap segítségének és a magyarországi Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület partnerségének is nagyban köszönhető.