78 éves korában vasárnap elhunyt Vofkori György hely- és művelődéstörténész, pedagógiai szakíró, nyugalmazott tanár, több kötet szerzője.

Vofkori György 1938-ban született Brassóban. Székelyudvarhelyen végezte középiskoláit, utána a BBTE-n szerzett történelem szakos tanári diplomát 1960-ban. 1972-ig Zetelakán, majd a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskolában tanított nyugdíjazásáig (1998).

Pedagógiai, néprajzi, hely- és művelődéstörténeti írásait hazai lapokban (Hargita, Ifjúmunkás, Hídfő, Székelység, Székely Útkereső) közölte. 1974-től Udvarhelyszék hely-, kultúr- és gazdaságtörténeti felmérését végezte el; a városban és a környéken szinkronszöveges diapozitívjaival kísérte tanártársával, Szabó Barnával közös honismereti előadásait.

Fontosabb írásai: Székely gőzös: Héjjasfalva–Székelyudvarhely (Székely Útkereső, 1991/3); A petróleumlámpától a villanytelepig (Székely Útkereső, 1991/4–6); A székelyudvarhelyi kórház (Areopolis, 2001. 185–205).

Helytörténeti kutatásait utóbb egy-egy székelyföldi város múltjának vizsgálatára koncentrálta; a városok múltját helyi fényképészek fotóival is illusztrált, igényes kiállítású képes várostörténetekben elevenítette meg, utcáról utcára mutatva be a változó arculatot, majd ugyancsak fényképekkel gazdagon dokumentált fejezetekben a kiválasztott város művelődési, művészeti, gazdasági és sportéletét.

Kötetei: Székelyudvarhely. Várostörténet képekben (Kv. 1995; 2. bővített kiadás uo. 1998; 3. kiadás két kötetben 2009); Székelykeresztúr képes története (uo. 2002); Gyergyó­szentmiklós–Gyilkos-tó–Békás szoros (uo. 2004); Csíkszereda és környéke (Békéscsaba, 2007).

1998-ban a város történetével kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő munkásságáért elnyerte Szé­kely­udvarhely város Pro Urbe Díját, tanári munkája elismeréséül pedig a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár díját.