Négy halálos áldozatot követelt a szombati délután Brassó megyében történt láncbaleset, az áldozatok között két Hargita megyei személy is van.

A gyergyószentmiklósi csendőrségen dolgozott az a 34 éves férfi, aki három éves kislányával együtt életét vesztette szombat délután egy Brassói megyei láncbalesetben.

Harminc éves felesége, valamint 5 éves kislánya súlyosan megsérült, őket jelenleg a Brassó megyei sürgősségi kórházban ápolják, a kislánynak sürgősen RH-negatív, BIII-as vérre van szüksége.

A tragédia Szászhermánynál, a Brassót Kézdivásárhellyel összekötő 11-es országúton történt. A rendőrség szerint a szerencsétlenséget egy 25 éves kovásznai nő okozta, aki hátulról belerohant az előtte haladó hargitai rendszámú Fordba, amely átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy hatvan éves brassói férfi által vezetett autóval – egy negyedik személygépkocsi már nem tudott lefékezni, nekicsapódott a brassói autónak, majd az árokban landolt.

Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Infó

A 34 éves gyergyói férfi és kislánya mellett a balesetben elhunyt a brassói férfi, valamint a mellette utazó felesége is.

A balesetet okozó kovásznai nő könnyebben sérült meg.