Hosszú hetek után sikerült leaszfaltozni a kivitelező cégnek a Hunyadi utcát. Pálffy Domokos cégvezető azt mondta, csapatában több személyes probléma miatt volt emberkiesés. Kérdés, a polgármesteri hivatal megbünteti-e a céget a munkálatok befejezésének egy hónapos csúszása miatt.

A Hunyadi utca lakóit az bosszantotta, hogy a hosszú hetek óta felmart útszakaszon a portól fulladoztak, házfalaik megrepedtek. Egy idő után elszakadt a cérnájuk,  június 15-én autóikkal lezárták az utcát.

Az utcabeliek egy ideig tűrtöztették magukat, de amikor meglátták, hogy az utcában – ami június közepére kész kellett volna legyen – egy szem munkás rakosgatja haláli nyugalommal a járdaszegélyt, miközben a kétpercenként végigdübörgő kamionok okozta por miatt szellőztetni, ruhát teregetni sem tudnak, autóikkal lezárták az utat.

Sokat piszmogtak...
Fotó: Polgármesteri Hivatal

Pálffy Domokos, az útjavítást határidőre vállaló cég vezetője ekkor jelentette be, hogy szánja-bánja, de csapatában személyes problémák miatt volt emeberkiesés...

A városvezetők természetesen kevésbé viseltettek empátiával a cég belső ügyeit illetően, ami érthető is, hiszen a munkálatokat június 13-ára, keddre kellett volna befejeznie a kivitelezőnek. A polgármesteri hivatal ezért június 14-én hivatalosan is felszólította a Pálffy vezette céget, és tíznapos határidőt szabott meg számára, vagyis a halasztással együtt is – ha csak a munkanapokat vesszük figyelembe – legkésőbb június 28-ra pikk-pakk állapotba kellett volna kerüljön az utca új aszfaltot kapó, 450 méteres szakasza.

Ez végül megtörtént, a két hónapja felmart úttestre végül újabb jókora csúszással, július 13-án, az eredeti tervekhez képest egy hónapos csúszással került aszfalt.

Az eredmény szép lett. Már csak a kamionforgalmat kellene máshová terelni
Fotó: Polgármesteri Hivatal

Szerettük volna megtudni, mit tehet ilyen esetekben a polgármesteri hivatal, kifizeti-e a teljes összeget, vagy megbünteti a jókora csúszásért a lakóknak sok bosszúságot okozó kivitelezőt. Kérdéseinket július 14-én a hivatal sajtóosztályára küldtük, egyelőre várjuk az illetékesek válaszát.

Íme a Mihír kérdései:

1.  Miért csúsztak a Hunyadi János utca felújítási munkálatai? Az előzetes hírek arról szóltak, hogy június közepére fejezik be a munkát.

2. A lakók többször is elégedetlenségüknek adtak hangot, az utcát is lezárták, mivel hetekig senki nem dolgozott az útszkaszon. Mit tehet ilyen esetekben a Polgármesteri Hivatal? Miként tudja munkára bírni a kivitelezőt? 

3. Mit ír elő ilyen esetekre a szerződés? Ebben az esetben volt erre vonatkozó passzus? 

4. A csúszás miatt megbünteti-e a hivatal a kivitelezőt, vagy az ugyanúgy megkapja a teljes összeget?

5. Apropó, teljes összeg: mennyibe került az útfelújítás?