Elfogadta a képviselőház azt a törvénymódosítási javaslatot, miszerint a magyar diákok sajátos tanterv alapján képességvizsgázzanak, illetve érettségizzenek román nyelv és irodalomból.

A módosító javaslatok kidolgozója, Szabó Ödön szerint azt szeretnék elérni, hogy azok, akik már külön tanterv szerint tanulnak, speciális, könnyebb tételekből vizsgázzanak.

A kisebbségi diákok másfajta tanterv alapján tanulnak, tehát másfajta, azaz speciális tételekből kell vizsgázniuk román nyelvből. Az alsó tagozatban már nem anyanyelvként tanítják a magyar tannyelvű iskolákban a román nyelvet, és immár megszületett a sajátos tanterv a felső tagozatra is" – nyilatkozta az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, az oktatási bizottság alelnöke, miután a képviselőház elfogadta a törvénymódosítási javaslatot.

Az RMDSZ egyértelművé tette, hogy a sajátos tantervre épülő képességvizsgának és érettséginek egyenértékűnek kell lennie a román tannyelvű iskolák hasonló záróvizsgáival” – ismertette a szövetség közleménye szerint a Bihar megyei honatya.

Szerinte ez egy első sikeres lépés az RMDSZ választási programjában is megfogalmazott célkitűzésekből, amelyben az szerepelt, hogy a román nyelvet speciális tantervekre épülve, sajátos tankönyvekből kell tanítani a magyar tannyelvű iskolákban, és természetesen ezen anyagokból készült tételekből kell vizsgáztatni a diákokat.

Szabó Ödön szerint a szenátusban is hamarosan napirendre tűzik a képviselőházban nagy többséggel megszavazott módosító javaslatot.