A Dâmbovița parti demokrácia használaton kívüli berendezési tárgyai ma már muzeális értéket képviselnek!

Kedves látogatók, itt állunk a Parlament képviselőházi vezérlőtermében, ahonnan az ország boldogulását irányítják a népakarat – megkent képviselői helyébe lépő – felkent mérnökei. Talán meglepi Önöket a nagy csend, de a korábban itt végzett munka időközben fölöslegessé vált. Igaz, voltak itt csendes hétköznapok akkor is, amikor még emberek hozták a törvényeket, és nem akarták, hogy zavarják őket a szunyókálásban. Olykor akadtak zajosabb napok is, amikor képviselők százai üldögéltek a padsorokban, nyüzsögtek, eszegettek, újságot olvastak, telefonálgattak vagy éppen laptopjukon játszadoztak, egyszóval komoly munka folyt itt. Alkalomadtán, ha nagyon unatkoztak, veszekedni kezdtek, kulturált módon küldték egymást az anyjukba. A rend kedvéért természetesen mindenkit a sajátjába.

Megkérjük lemaradozó látogatóinkat, hogy szedjék a lábukat és lehetőleg ne nyúljanak semmihez, ugyanis a Dâmbovița parti demokrácia használaton kívüli berendezési tárgyai ma már muzeális értéket képviselnek!
Szóval voltak itt komoly összeszólalkozások is a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között egy-egy törvénytervezet vitájában. Nem volt ritka, hogy az örökös módosító javaslatokkal egyik vagy másik fél húzta-halasztotta az ország sorsát alapvetően befolyásoló törvénytervezetek elfogadását. Előfordult hogy egy-egy jogszabály vitája hetekig, hónapokig, sőt évekig elhúzódott.

Persze akadtak csodák is, hisz születtek félórás, negyedórás törvények is. Itt láthatják például a saját fizetésüket megnövelő jogszabály tervezetét, melynek vitáját alig két perc alatt zavarták le. Ez is csak azért tartott ilyen hosszú ideig, mert a házelnök lekávézta a tervezetet és újra kellett nyomtatni, mert a zacc túl sok nullát takart le a számjegy végéből.

Idővel azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a parlamenti munka hatékonyságát erősen lerontja a képviselők jelenléte, így elkerülhetetlenné vált az emberi tényező kiiktatása a törvénygyártás folyamatából. Merész újítás volt, de a gyártástechnológia teljes automatizálásával Európában itt sikerült elsőként a törvényalkotás tökéletesítése.

Lépjünk tovább kedves látogatók, ebben a teremben zajlik a törvény betűje születésének kényes művelete. Itt természetesen sosem áll a munka. Megkérem Önöket, tartsák távol magukat a forgó alkatrészektől, mert ha netalán valakit elkap a gépszíj, akkor pillanatokon belül a Hivatalos Közlönyben találja magát, aláírva, lepecsételve, betördelve és kinyomtatva.

Amint láthatják, jelenleg éppen a lapostetű jóléti jogait biztosító tervezet van készülőben, amely az uniós előírásoknak megfelelően kegyesebb bánásmódra kötelezi az apró élősködők gazdaállatait. A procedúra a megszokott: a javaslatot két napig a mindenkori pátriárka által megszentelt vízben áztatják, majd fél napig szárítják, végül simára préselik.

Kedves látogatók, haladjunk tovább. Ez egy külön terem, ahol a kétharmados törvények előkészítése zajlik. Ez egy zárt rendszerű véleményformáló gépezet, jobbról megy be a vélemény, balról az ellenvélemény, hogy aztán középen jöjjön ki a közvélemény, kormányszóvivői díszcsomagolásban.

A jogszabálygyártási folyamatnak ezennel nincs vége, hátra van még fényező-részleg, ahol a készülő törvényekre automata lakkozó berendezések viszik fel a demokratikus mázat. A határon túli bemutatásra váró törvények természetesen külön – minőségi lakkal történő – fényezésben részesülnek.

Hölgyeim és uraim, gyárlátogatásunk ezennel véget ért. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy távozáskor óvatosan lépdeljenek át az ország romjain.