A Sógor család hatodik esztendeje lakik Kányádban. 2009-ben hívta meg a tiszteletest a Kányád-Jásfalvi gyülekezet, azt megelőzően pedig kilenc évig helyettes lelkészként szolgált Kolozsváron. Felesége, Gyöngyvér vallás- és angoltanárnő volt a kincses városban.

Sógor Géza lelkészi pályája Moldvában, Bákóban és Jászvásáron a szórványegyházközségben kezdődött, majd Európa másik végében, Hollandiában folytatta tanulmányi útját, ezt követően pedig a Ludas melletti Gerendkeresztúron szolgált, majd három éven keresztül főkönyvtárosi állást töltött be a kolozsvári teológián.

„Már ideje volt valamilyen véglegesebb állást keresni és éppen időben jött a meghívás. Vettünk egy jó nagy lélegzetet, és belevágtunk. Nem volt ismeretlen a falusi élet, laktam már falun, és én is egy kisvárosban, Aranyosgyéresen nőttem fel, bár Aradon születtem, ahol édesapám lelkipásztor volt. Tehát idejében hozzászoktunk a vándorélethez. Inkább a feleségemnek volt új a falusi környezet” – mondja a tiszteletes, akinek édasanyja a szomszédos Petken született, ahol nagyapja 1958-ig volt lelkipásztor. „Sokan azt gondolják, hogy ennek is lehet köze ahhoz, hogy idekerültünk. Petken még vannak, akik emlékeznek édesanyámra, aki leányként ment el a faluból a nagyenyedi kollégiumba tanulni” – mondja Géza, majd Gyöngyvér veszi át a szót.

„Amikor összeházasodtunk, tudtam, hogy mivel jár. Azelőtt is többször jártunk Udvarhelyen, vagy Sógor Csabáéknál (Géza testvére – szerk. megj.) Csíkszeredában. Nagyszebeni vagyok és nekem mindig is tetszett ez a vidék, sok székely osztálytársam volt.”

A parókiát rendben találták, amikor megérkeztek, csak a fával való tüzelés kellett megszokniuk. „Télen költöztünk, a kényelem nem olyan volt, mint Kolozsváron, de aztán megjött a tavasz és beleszerettem a házba, a kertbe, az emberekbe, a környékbe” – emlékszik vissza Gyöngyvér.

Az is a kényelem része – mondja Géza, hogy megfizethetetlen a friss levegő, hihetetlen csend van a kolozsvári monostori úthoz képest, ahol tízpercenként haladtak el a szirénázó mentők. Más itt a szabadságélmény, városon nem azt a szabadságot éli meg az ember, mint itt, falun. Városon nem mertem kiengedni a gyerekeket a zárt udvarba sem úgy, hogy ne legyek köztük – mondja az édesanya. Itt magukra vannak kint, lemennek a patakra játszani és biztonságban vannak.

Nem volt könnyű a költözés a kis gyerekekkel, de mindenhonnan kaptak segítséget. Úgy gondolják, egy család számára sokkal ideálisabb a falu, mint a nagyváros.

A gyerekek a városban járnak iskolába, de nem amiatt, mert nem voltak megelégedve a kányádi tanítónővel. „Nincs időm velük itthon tanulni, és emiatt döntöttünk így. Amúgy is alternatív iskolából, a kolozsvári Montessoriból érkeztünk és ezért döntöttünk a step by step mellett, ahol nagy szeretettel fogadtak.”

 

Kiveszőben a locsolás hagyománya?

A Sógor családnak az ünnep lelki oldala a hangsúlyosabb, ahogyan a családfő fogalmazott, hogy a gyerekek ne csak a takarítást és sütést lássák a húsvétra való készülődésben. „A húsvétot megelőzi a böjti időszak, aztán jön a virágvasárnap, nagypéntek. Fontos, hogy az evangéliumi összefüggésben lássák a családban ezt, ne csak tanulják az istentiszteleten és a vallásórán. Ami a hagyományokat illeti, a locsolást éltetjük a fiúkkal, ám meglepett, hogy itt Kányádban kihalófélben van. A kisgyerekek járnak csupán, a nagyobb fiúk, legények nem locsolnak. Az aprószentekelést itt ismertük meg, de ezt a népszokást is csak az elemista korú legénykék ápolják. Valahol megszakadhatott a hagyomány, valamelyik generáció nem adta át ezt a következőnek. Mi újítottunk egy picit a fiúkkal, és nem illatos kölnivízzel, hanem tiszta vízzel, vagy virágok (ibolya, levendula) vizével locsoljuk meg a lányokat, amiért igen hálásak. A középkori húsvéti himnuszt is elénekeljük a lányos házaknál.

A tiszteletes úgy véli, talán amiatt járnak kevesebben locsolni manapság Kányádban, mert húsvét elsőnapján, már sok éve, hajnalig tartó színdarabos bált szerveznek a fiatalok, és másnap fáradtak, nehezebben megy a felkelés.

 

Meglepetés várja a locsolókat

– Igyekszem olyan locsolóverset választani a fiúknak, amelyikben Krisztus is benne van, a kicsiknek meg humorosabbat választok, mert olyan aranyosak, amikor szavalják – mondja Gyöngyvér.

 „Mindig attól függ, hogy éppen milyen tojást festünk, hogy mennyi időnk van erre. Újabban ragaszkodom a vöröshagymás lével való festéshez, de a díszítést viasszal készítjük el, vagy levelet kötünk rá. Csupán egészségi meggondolásból, mert elfogyasztjuk ezeket a tojásokat és a festék bizony megfesti belül is. Viszont, ha a gyerekek nagyon kérik, piros tojást is festünk. Nagyon izgalmas időszak, amikor leülünk és elkészítjük a tojásokat. Igyekszem mindig meglepetést készíteni a locsolóknak, legyen az egy kis virág, vagy húsvéttal kapcsolatos ige, hogy tőlünk is vigyenek valamit.”

A tiszteletesék asztaláról nem hiányozhat a bejgli, és ha úgy adódik, báránycombot is sütnek. „A gyerekek nem szeretik a bárányhúst. Bár ebben az időszakban a bárány szimbolumáról is tanítunk, hogy mi köze húsvéthoz. A páskabárány ünnepén szerezte Jézus az úrvacsorát, vagyis a kenyeret a bárány előtt, és a bort a bárány után kínálta a tanítványoknak. Ebből a szempontból hangsúlyos húsvétkor a bárány, de még nem szerették meg a gyerekek. Borjú- és csirkehússal pótoljuk, tudjuk, hogy mit szeretnek a gyerekek és inkább azt készítjük el. Szeretek újítani a konyhában” – mondja Gyöngyvér.

A húsvéti reggelire nem fektetnek nagy hangsúlyt, hiszen ilyenkor a templomba való készülődéssel vannak elfoglalva. Idén először házilag, homoródszentmártoni sós vízben pácolt sonka kerül az ünnepi asztalra.

Az a legény, aki a tiszteletesék lányait meglocsolja, vengédkönyvbe írhatja a nevét és biztosan számíthat egyéb meglepetésre is.