Metoo lázban ég az Egyesült Államok, a velem is megtörtént hashtaggel ellátott bejegyzések pedig átrepülték az óceánt, s immár vírusként terjednek Európában is.

Harvey Weinstein filmmogul szexbotránya nem csak Hollywoodot rázta meg, ennek hatására globális mozgalom vette kezdetét, egyre több nő – és férfi – tálalt ki arról a közösségi médiában, hogy mikor, milyen helyzetben érte szexuális zaklatás, bántalmazás, jelentsen ez konkrét fizikai erőszakot, netán egy kellemetlen megjegyzést.

A metoo-cunami elérte a Kárpát-medencét is, immár nekünk is vannak botrányhőseink, Magyarországon és Erdélyben egyaránt. A szexuális zaklatás újabban nap mint nap terítéken szerepel az Európai Unió asztalán, s ezt a témát boncolgatják nagy előszeretettel mostanság a különböző pártok is, az internet népe pedig úgy veti rá magát a fejleményekre, mint kiéheztetett oroszlán az aréna porondján a halálraítéltre: az emberek többsége már úgy kapcsolja be reggel a számítógépet, hogy lássuk, ma kit vontatnak ló után kötve.

Háromlányos apaként igyekszem leszögezni: a kérdésről beszélni kell, bűn lenne az asztal alá söpörni, hiszen – valljuk be – a jelenség, a hatalommal való visszaélés eme formája sajnos nem újkeletű társadalmunkban.

A probléma ugyanakkor számos morális kérdést is felvet: túl azon, hogy minap egy ismert és elismert erdélyi magyar színész állítólagos szexuális preferenciáit teregették ki, az egyik erdélyi magyar hírportál által kreált „erdélyi Weinstein-ügy” rávilágított az érem másik oldalára is: egyes történetek kísértetiesen hasonlítanak arra a viccre, amikor a vadász önként járt a medve barlangjába, csak ő a végén nem csinált metoo-ügyet a dologból.

De félre a viccet: a probléma sajnos halálosan komoly, bár időnként fel-felbukkanó erőltetett íze miatt eléggé hasonlít a néhány évvel ezelőtti, katolikus papok lejáratását célzó kampányra. Mondom mindezt reformátusként.

Ismét szabad az út a valós, netán vélt, a különböző okokra visszavezethető bosszúállás felé,  s ami a legszomorúbb, hogy csak nagyon kevés esetben tudjuk meg, valójában kik is voltak azok, akik ténylegesen is elkövették szörnyű tettüket, amiért remélhetőleg egyszer nem csak a törvény, hanem Isten előtt is számot kell majd adniuk.

Erdélyben nem merült fel senkinek a neve szexuális zaklatások kapcsán? Akkor íme egy történet” – már a címe is beszédes a fent említett cikknek, mintha csak egy felülről jövő ukázt teljesített volna a cikket jegyző, s azóta a közvélemény nyomására lemondott főszerkesztő.

A kreált üggyel – bár a színész határozottan cáfolta az ellene felhozott vádakat, és jogi következményeket helyezett kilátásba – nem csak hogy egy erdélyi magyar színészt sikerült örökre megbélyegezni, hanem sikerült tematizálni az erdélyi magyar közéletet is azzal a cikkel, mely az ominózus portál legolvasottabb anyaga lett.

Ugyanez történik Európa-szerte, igaz, ott jóval hangsúlyosabban. Nem csoda: mindeközben jóval kevesebb szó esik a migránsok által elkövetett, hol csoportos, hol csak „sima” erőszaktevésekről, pedig korábban ezektől volt hangos az európai média, s a nap mint nap megismétlődő, bevándorlók által elkövetett nemi erőszakról szóló híreket még a cenzúra sem volt képes szőnyeg alá seperni. Üssék csak be a keresőbe a „migránsok, erőszak” címszavakat, és sajnos máris ömlik szembe a benvándorlók által megvert, megfélemlített, megalázott, megerőszakolt európai nők története, amelyekből nem lett metoo-kampány...

Nem győzöm hangsúlyozni: a szexuális zaklatásokról beszélni kell, ebben egyetértünk, ráadásul nem a migránsok ellen beszélek, mi itt ugyanis – egyelőre, legalábbis – nem érzékelünk sokat abból az áldatlan helyzetből, amiről egyre többet beszélnek Nyugat-Európában.

Az erőltetett metoo-esetek viszont inkább azt sugallják, valakiknek talán érdeke belesulykolni a köztudatba, hogy a keresztény európai fehér férfi sem különb a bevándorlónál, ő is egy aljas, erőszakoskodó disznó, bár az is meglehet, egyesek csak nagyobb olvasottságot remélnek egy-egy jó kis szaftos sztoriból. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a migránsok által elkövetett nemi erőszakok esetében a tanúvallomásokra, DNS-mintákra alapozott döntéseket a bíróságok hozzák meg, míg nagyon sok metoo-esetben a közvélemény...

A tömeg mindenesetre nagyszerűen szórakozik, s minden bizonnyal azok is, akik médiáikon keresztül nem hagyják kipukkanni a tengerentúlon felfújt lufit. Viszont azok, akik hatalmukkal visszaélve ténylegesen zaklattak, most egy ideig valószínűleg kussolnak, aztán folytatják tevékenységüket, Európa, a köz figyelme pedig elterelődött egy hasonlóan súlyos problémáról...

Sajnos a ma Európájában, ahol kereszteket retusálnak le a joghurtos címkékről, ahol bírósági ítélet mondja ki, hogy el kell távolítani a II. János Pál pápát ábrázoló szoborról a keresztet, ott pofonegyszerűen működik a tömegek manipulációja is, miközben egyre kevesebb szó esik azokról, akiket valamilyen úton-módon integrálni kellene, rávenni őket arra, hogy tiszteljék szokásainkat, hagyományainkat, vallásunkat, na meg asszonyainkat.

Kétség sem fér ahhoz, hogy a szexuális zaklatásokról beszélni kell, de nem elég csak beszélni, tenni is kell valamit.

Például minden egyes esetet jelentenünk kell a bíróságon, hadd ítélje el a taláros testület a bűnöst, ne a közösségi oldalak felhasználói mondják ki a verdiktet.