Nemrégiben megjelent egy cikk az Udvarhelyi Híradóban amely feltételezte, hogy Székelyudvarhelyen azért alacsonyak a munkaerő bérek, mert a cégvezetők, tulajdonosok úgymond kartellt alapítottak, illetve összeegyeztek és tudatosan alacsonyan tartják a fizetéseket.

Attól tartok, hogy a valóság ennél jóval szomorúbb, sőt, talán kilátástalanabb. A munkaerőpiac pont úgy működik, mint a többi piac, azaz elsősorban a kereslet-kínálat törvénye szabályozza, másodsorban a belépési korlátok, valamint az információ hiányból fakadó torzítások.

Amennyiben sok a munkás, és kevés a vállalkozás, alacsonyak a fizetések, ha sok a vállalkozás és kevés a munkás… akkor magasak a fizetések. De ha relatív kevés a profitos vállalkozás, illetve a jól képzett munkaerő is kevés, valamint mindenki ugyanazon az iparágon akar megélni, akkor egy ördögi kör lesz kialakulóban, mint ami Hargita megye munkaerő piacára jellemző.

Lássuk a számokat!

A Román Cégbejegyzési Hivatal (ONRC) adataiból kiindulva 2016 decemberében Romániában 808 878 aktív jogi személy van, amiből Hargita megyében 9395 található, ez az össz jogi személyiség 1,16%-ka, ami a 26-dik helyre elegendő.

Ha az egyéni vállalkozásokat nézzük (ide soroljuk a családi vállalkozásokat is), akkor összesen 382 860 ilyen típusú vállalkozásról beszélünk, amiből Hargita megyében 8872 van, ami az összvállalkozások 2,32%-ka. Ezzel sikerült a 18-ik helyre tornásszuk magunkat. Ha Románia összlakosságát nézzük akkor a 22 millióból, ami az ország össz lakossága, 325 000, ami a populáció tekintetében a megyék közötti rangsorolásban a 32-ik helyre elegendő.

Bárhonnan is nézzük, eléggé hátul vagyunk ezekben a rangsorokban. Amit hozzátennék, hogy többek között azért magas az egyéni vállalkozók száma, mert az emberek nagy része muszájból vállalkozik, ún. kényszervállalkozók, mert a fizetésük nem elég, vagy megszűnt a munkahelyük, vagy a mezőgazdasági támogatások miatt muszáj volt ilyen jellegű vállalkozást indítaniuk.

A munkaerő bérek tekintetében is eléggé levagyunk maradva, utolsó, illetve utolsó előtti helyen állunk… attól függ, melyik statisztikát nézzük, de a lényeg az utolsó felén van a rangsornak.

Hogyan haljunk éhen hosszú távon?

Ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy Hargita megye az ország középpontjában van, a határtól idáig kb 5 órát kell autózni, Bukaresttől szintén, a közelben nincs repülőtér, a legközelebbi is kb 3 órára van, az infrastruktúra gyenge, elmaradott. A befektetni kívánó tőke leragad Temesváron, Nagyváradon, Kolozsváron, Brassóban…

A közelben nincsenek nagyobb városok, pl. Sepsiszentgyörgy mellett Brassó van, Marosvásárhelyen csak a Domb negyedben annyian laknak mint Székelyudvarhelyen összesen…

A termékek, amiket itt gyártanak kb. azonos minőségűek mint máshol, csak annyival versenyképesebbek, hogy olcsóbbak… de ez nem versenyképesség, ez a hogyan haljunk éhen hosszútávon című fejezet. Nincs hozzáadott érték, nincs magas haszonkulcs, nem lehet magas béreket adni, elmegy a versenyképes munkaerő (ami megtörtént), nincs fejlesztésre pénz, ezért régi technológiával dolgozok, ami drága, ezért nem tudom hozni az alacsony árakat, ezért hozzányúlok a munkabérekhez…

Mindenki a fával foglalkozik

Egy 2012-es kutatás, amit a Hargita Megyei Tanács finanszírozott, azt kutatta, milyen ágazatban keresnek munkaerőt a cégek. Kiderült, hogy nagy számban (több mint 70%) a textiliparban, majd a faiparban és végül pedig az építkezésben kerestek munkavállalókat…

Ezek az ágazatok alacsony hozzáadott értékkel rendelkeznek, nemcsak nálunk, hanem a globális piacon is. Ha az ágazat alacsony árakkal rendelkezik, akkor a munkaerő bérezése is alacsony… Ebből következik, hogy nem ezzel kell(ene) foglalkozni, hanem olyasmivel, aminek nagy a hozzáadott értéke. Ilyesmi pl. a szolgáltatás (turizmus, amihez nyelveket kell(ene) tudni, az informatika, amihez sokat kell(ene) tanulni), vagy a speciálisabb munkák elvégzése elsősorban a fémiparban, ami szintén nagyon magas tudást igényel és komoly, új gépeket.

Sajnos mindezekben Hargita megyében szűkölködünk. Nálunk majdnem mindenki fával foglalkozik (amíg még lehet), ha meg nem, akkor valamilyen szinten építkezik, vagy – elsősorban a nők – a textiliparban dolgoznak. Ez nem fogja kimozdítani Hargita megye gazdaságát és beleértve a munkabéreket is az alacsony kategóriából.

Váltani kellene

Paradigma váltás kell(ene) minél hamarabb bekövetkezzen mind a munkavállaló részéről (lásd tanulás, egy szakma minden csínjának-bínjának az elsajátítása modern gépeken, nyelvtanulás), mind pedig a munkaadó részéről is, akiknek újítani kell(ene), akár bevonzani a szolgáltatásokat, akár a legújabb technológiát alkalmazni és ennek megfelelő termékeket létrehozni.

Versenyképességet kell növelni, ami nem azt jelenti, hogy alacsonyak az eladási árak, hanem azt, hogy olyasmit hozok létre, ami máshol nincs, vagy nem olyan formában, mint másutt.

Nehéziparra nincs lehetőség ebben a megyében (gondoljunk csak arra, amikor kint -20 fok van, bent a gépeket csak azért kell melegíteni, hogy a megdermedt olaj felengedjen, a nehézipari termékeket magas áron tudom szállítani, mert messze vagyok mindentől), csak a szolgáltatás maradt, vagy az egyéni termékek gyártása (ami szintén szolgáltatás).

Nem vitatom, hogy léteznek a vállalkozók részéről baráti beszélgetések, illetve arról is van tudomásom, hogy egyik vállalkozó megfenyegette a másikat, mondván, ha felveszed X-et, akkor többet nem vásárolok nálad… De ettől egy munkabér kartellig még hosszú az út. Egy olyan piacon, ahol egyre kevesebb a szakképzett munkavállaló nem lehet munkaerő kartellt létrehozni, hisz ugyanakkor a piacok nyitottak és a munkaerő vándorol(hat).

Ne adjunk a látszatra

Viszont kartellt létre kell(ene) létrehozni magas hozzáadott értékű szolgáltatások, termékek létrehozásához, illetve itt mindenkinek gondolkodásmódot kell változtania, a munkaerőnek is (befektetés mint tanulás) és a munkaadónak is (befektetés új technológiába, új piac keresése stb).

Egy szemléletes példával éljek: a vállalkozó megveszi a 20 000 eurós autót, amibe János bácsinak az idős nehézgépész kezelőnek nem szabad beleülni, hisz olajos, mocskos, összetöri és egyébként is… De János bácsinak a 20 000 eurós lánctalpas markolót gond nélkül odaadja, amit messze könnyebben tud megrongálni, összetörni mint az autót, habár János bácsi fogja kitermelni azt a pénzt, amiből fizetik a luxusautót, illetve János bácsinak a munkakörülményeit nem javítják, hisz jól van az úgy....

Nos, ez lenne a paradigma váltás alapja, nem drága autóba és egyéb látszat dolgokba kell(ene) befektetni, ami hosszú távon amúgy is költség, hanem gépekbe, eszközökbe, emberekbe, amik hosszú távon lehetővé teszik a jobb életet mindenki számára.

Amit viszont figyelembe kell venni, hogy a gondolkodásváltás nemcsak János bácsinál kell megtörténjen, hanem a vállalkozó fejében is és a helyi politikusoknál is.

Önmagában János bácsi nem fog többet érni (maximum elmegy és máshol próbál szerencsét), a vállalkozó egyedül nagyon nehezen tud jobb körülményeket biztosítani, mind önmagának, mind pedig a munkavállalónak, ehhez kell a helyi politikum segítsége is, nemcsak az adócsökkentésben, hanem közép és hosszú távú befektetésekben.

Ez kell(ene) legyen a munkaerő kartell, amikor mindenki jól jár, a munkaerő is, a munkaadó is, a térségben lakó is, és a térségnek is biztosítva van a jövője.

A szerző közgazdász