A Partiumtól Székelyföldig, Moldvában, sőt Oroszországban és Görögországban is többen lencsevégre kaptak egy azonosítatlan repülő tárgyat, mely Székelyudvarhely felett is felbukkant.

Hétfőről keddre virradóan a Bihar megyei Székelyhídtól Vranceaig több fénykép, illetve videó is készült a rejtélyes objektumról, mely Görögországban és Oroszországban is felbukkant. Az alábbi videó az orosz-ukrán határ közelében szült.

Többen állították, a tárgy – nagyon lassan – északnyugati irányba tartott, és a tiszta égbolton jól kivehető volt.

Az objektumot Székelyföldön is többen lencsevégre kapták, az alábbi fotót Székelyudvarhelyen készítette Dénes Artúr.

A rejtélyes objektumról megoszlanak a vélemények – a kutatók körében is.

Egyesek szerint meteorit lehetett, mások tudni vélik, hogy az orosz űrhivatal lőtt fel rakétákat, illetve végzett különböző kísérleteket karácsony első napján, de hazai űrkutatók azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy valakik drónnal szórakozva próbáltak hisztériát kelteni.

Az is találgatásokra ad okot, hogy a román űrkutatási hivatal vezetője szerint a radarok nem észlelték a „betolakodót”, noha a lassan mozgó rejtélyes tárgyakat rendszerint jelzik az intézmény készülékei.

Az Index szerint egy orosz rakétakísérlet okozta azt a különleges légköri jelenséget. A portál azt írja, egy Topol/SS-25 tesztrakétát indítottak Kapusztyin Jarból, amivel „adatokat gyűjtöttek hatékonyabb rakétavédelmi lépések kifejlesztéséhez." Legutóbb szeptemberben teszteltek Topolt ezen a kísérleti telepen.

A rakétaindítás hatására román idő szerint fél hatkor, keleti irányból a horizont fölött kékesfehér fényjelenség bontakozott ki, majd oszlott szét.

Az ehhez hasonló magaslégköri fényjelenségeket az okozza, hogy a rakétahajtóművekből nagy magasságban kiáramló vízgőz megfagy, és a jégkristályokon megcsillan a Nap fénye.