Több száz turista utazott hétvégére Szovátára, hiszen a fürdővállalat péntek reggelre ígérte a Medve-tó megnyitását. Csalódniuk kellett: a strand zárva maradt.

Sárga szennyeződés jelent meg a szovátai Medve-tó vizén, miután vihar tombolt az üdülőtelepen. A péntekre beharangozott strandnyitó – több száz turista legnagyobb bánatára – elmaradt, mivel a tó vizét egészségügyi szempontból ki kellett vizsgáltatni.

Mint kiderült, a sárgás folt egészségre nem ártalmas, a vízügyi és közegészségügyi vizsgálat során ugyanis kiderült, hogy gyertyán-, tölgy- és fenyőpollenről van szó.

A strandot hétfőn reggel megnyitották, ám a szovátai fürdővállalat közleménye szerint jelentős bevételtől estek el, ugyanis nagyon sokan kizárólag a tó megnyitása miatt érkeztek - igazi strandidőben - hétvégére Szovátára.

A heliotermikus tó strandja naponta 10 és 18 óra között tart nyitva, régi szokás szerint a tó „pihenése” érdekében 13 és 15 óra között ki kell jönni a vízből.

Felnőttek 30, diákok és nyugdíjasok 15 lejért mártózhatnak meg a Medve-tó – bizonyítottan nem szennyezett – kellemesen meleg sós vizében.