Tanácsosaink szerepelnek
és leszerepelnek

Bosszankodva tapasztalom, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzati testületben tevékenykedő tanácsosaink fontosabbnak tartják a politikai önfényezést, mint azt, hogy érdemben foglalkozzanak a város ügyeivel. Természetesen ezzel semmi újat nem mondtam, eme hozzáállásukat simán elkönyvelhetjük udvarhelyi jellegzetességként, ami persze nem jelenti azt, hogy bele kell törődnünk, vagy ne kívánnánk, hogy legyenek már olyan szívesek és végre vetkőzzék le a pártkatonai egyenruhájukat.

Kivétel nélkül mindegyik pártnak vannak olyan tanácsosai, akik egy adott téma kapcsán történő felszólalásukban nem győzik hangsúlyozni, hogy melyik párt színeiben teszik ezt. Valahogy így: „Az RMDSZ/MPP/EMNP számára mindig fontos volt, hogy ebben az ügyben...”

Uraim! (És hölgyeim!) A kutyát nem érdekli, hogy az önök pártja éppen mit tart fontosnak és mit nem. Önök azért vannak ott, hogy az egész város és ne a frakciójuk érdekeit tartsák szem előtt. Vagy legalább az előbbi legyen fontosabb, mint az utóbbi. Ha mindenáron fényezni akarják magukat, akkor tartsanak sajtótájékoztatót, írjanak közleményt vagy várják meg a választási kampányt, amikor korlátlanul nyomhatják majd a hülye rizsát. A városháza tanácsterme nem ezt a célt szolgálja.

Hogyhogy még tanácsos?

Oldalakat lehet írni arról az adok-kapokról, ami a péntekre összehívott rendkívüli tanácsülésen történt, de akinek van türelme és két órányi szabadideje, az tekintse meg a felvételt és vonja le a saját következtetéseit. Továbbá a tanácsosaink süketelése sem ér már annyit, hogy időt áldozzunk egy erre reflektáló véleménycikk megírására, viszont az a pofátlan hozzáállás, amiről egyik tanácsosunk tett tanúbizonyságot, az már alapból megkérdőjelezi, hogy az illető személy mi a fenét keres még az önkormányzati testületben?

A dolog előzménye, hogy felszólalásában a Bethlen utcai vállalkozók képviselője nehezményezte, hogy a városvezetés folytonosan időt kér az ottani áldatlan helyzet orvoslására, márpedig számukra az idő pénz, és egyre kevesebb van mindkettőből.

A későbbiekben „Az idő pénz” mondást többen is hangoztatták, egyvalaki azonban nagyon sajátos módon tette. Az illető az önkormányzati testület egyik választott tagja, de nem áll szándékomban sem őt, sem az általa képviselt pártot megnevezni. Egyrészt, ha valakit érdekel, ott a felvétel, másrészt különösebb jelentősége sincs, az ilyen arrogáns perszónákat páros lábbal rúgnám ki bármelyik politikai alakulatból. A testületből pedig mindenképpen, ha lenne rá mód.

A mondata önmagáért beszél: „Én is vállalkozó vagyok és itt ülök másfél órája. Nekem is pénz az idő.”

Már elnézést, de egy választott testületi tag ilyet nem mondhat. Legalábbis következmények nélkül nem. És főleg nem azoknak, akiknek négy éven át befolyásolja sorsát egy-egy kézemeléssel.

Egyrészt egy testületi tag (ellentétben az ott megjelent többi vállalkozóval) igen szép summákat kap kézhez (naná, hogy az adófizetők pénzéből) azért a munkáért, amit tanácsosként végez, másrészt nem kényszermunkán van. Ő maga vállalta fel, ígéreteket tett, szavazatokat és bizalmat kapott, hogy oda kerüljön, ráadásul esküvel vállalta, hogy legjobb tudása és szakértelme segítségével szolgálja az udvarhelyieket.

De ha egy választott képviselő nehezményezi, mi több, időpocsékolásnak tekinti és vállalkozásának kárára írja, hogy a város égető ügyeivel kell foglalkoznia, akkor legyen szíves és ott helyben tegye le a lantot, továbbá intézkedjen, hogy soha nem kelljen a nevével találkozni egyetlen tanácsosi listán sem, mert ezzel a hozzáállásával nemhogy új mandátumot, de egyetlen árva szavazatot sem érdemel. És nem ártana az udvarhelyiektől is bocsánatot kérnie. Ha kapott tőlük szavazatokat, ha nem.