Negyedik alkalommal tartották meg a Csicsergő tagóvodában a „Süssünk, süssünk valamit… hagyományos ízek nagyanyáink receptjeiből” című programot, mely szeptember 23-án kezdődött és november 28-án ér véget. A 10 hétig tartó sürgés-forgás a napközi konyhájában, ahol a pedagógusok a gyerekekkel közösen készítik el a desszertet a finom ebédhez.
„Reggeli utáni kézmosással kezdődik a program, ahol megbeszéljük a tervezett sütemény hozzávalóit, a mennyiségeket és kimérjük, kiszámoljuk közösen. Mit sütünk-miből készül-mennyi kell hozzá- hogyan készítjük el? Kérdésekre keressük a választ közösen míg gyakorlatban, cselekedve el is készül az ízletes desszert. E tevékenységek során bővülnek a gyerekek matematikai ismeretei. Mennyiségekre, formákre, összehasonlításokra gondolok elsősorban” – fogalmazott a projekt vezetője. Sztojka Veronika hozzátette, a foglalkozás során fejlődött a gyerekek beszédkészsége, finommotorikus készsége (gyúrás, sirittés, formakivágás, sorbarendezés), gyakorlati készsége.
„Nagyon hasznosan teltek a tevékenységek. Köszönjük mindezt a székelyudvarhelyi önkormányzat és a Csicsergő Egyesület támogatását.” - fogalmazott Sztojka Veronika.