A néptánc fővárosa lesz Udvarhely?

Az öt napos esemény záróakkordjaként, szombaton gálaestet rendeztek a művelődési házban, mely egyfajta összegzése volt az elmúlt két évtizednek: a társulat több régi előadást is „leporolt”, ezekből vitt színre bő csokorra való részleteket, de vetítések és beszélgetések is tarkították az igen tartalmas estet, melyen azok az együttesek – Csalóka, Heveder, Kedves – muzsikáltak, amelyek az elmúlt hosszú évek során jelentősen hozzájárultak a Néptáncműhely tevékenységéhez.

A kezdetek kezdetéről, a múltról, a jelenről, no meg a jövőről is szó esett a beszélgetések során.

„Székelyudvarhely akkor az útkeresés időszakában volt: sokan váltak munkanélkülivé, gyenge volt az infrastruktúra, tanintézményeinkbe befolyt az esővíz, a város végén egy bűzlő szeméttelep éktelenkedett, mondhatni ütött-kopott volt minden. Székelyudvarhely történelmi hagyományai azonban mondhatni megkövetelték, hogy a székely anyavárost kiemeljük a szürkeségből” – emlékezett vissza Szász Jenő. Udvarhely akkori polgármestere ezért is döntött az intézményalapítás mellett, s a Tomcsa Sándor Színház mellett így jött létre az Udvarhely Néptáncműhely.

Szász azt mondja, két évtizeddel ezelőtt a kishitűség jelentette a legnagyobb akadályt, s amikor több önkormányzati képviselő is amiatt aggodalmaskodott, miért nem az infrastruktúrára fordítják a kulturális intézményekre szánt pénzt, azzal érvelt, hogy a Nemzeti Színház alapításakor sem volt minden utca lekockakövezve Budapesten.

„A hagyomány őriz meg minket, hogy ne csak büszke múltunk, hanem reményteljes jövőnk is legyen” – mondta Szász Jenő, aki szerint a Néptáncműhely elmúlt húsz évére visszatekintve okkal lehetünk büszkék.

A Nemzetstratégia Kutatóintézet elnökének véleményét osztotta László Csaba is, aki a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes akkori vezetőjeként kérte fel Szászt, hogy legyen patrónusa egy profi tánccsoportnak. Kérése meghallgatásra talált, bár László bevallása szerint a táncműhely és a színház első közös előadását, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című produkciót kissé "fércmunkának" érezte, mert ők saját, önálló előadásra vágytak – ezt egyébként Táncos idők címmel először 1998. decemberében állították színpadra.

„Identitásunk fontos záloga a néptánc, s ki merem jelenteni, sehol a világon nincs ilyen magas szintű tánckultúra, mint nálunk” – summázott László Csaba, aki a kezdetekben a Néptáncműhely vezetője, koreográfusa, táncosa, mindenese volt.

Az intézmény életében meghatározó szerepet töltött be Miklós Levente, aki nyolc évig volt a Néptáncműhely igazgatója, s az ő idejében maradt le a „nép” szó a névből, mivel színesebbé kívánta tenni a „felhozatalt”, s emiatt a néptánc mellett más, modernebb táncprodukciókat is színpadra vitt a társulat.

Nem mellékesen Miklós Levente a „szülőatyja” két fesztiválnak is: a Tánc tavaszának, ami színes felhozatallal, modern táncprodukciókkal kápráztatta el a közönséget, illetve az Össztánc ősszel elnevezésű, kizárólag a népi vonalat felvonultató fesztiválnak, mely nem mellékesen a héten ünnepelte tizedik kiadását. „Úgy gondoltam, a városnak erős, színvonalas fesztiválokra van szüksége, melyekkel fel lehet hívni a figyelmet kulturális intézményeinkre is” – összegzett Miklós Levente.

A szintén színpadra szólított Gálfi Árpád polgármester elárulta, noha túlzás lenne azt állítani, hogy a mindennapi életét a néptánc tölti ki, de nagyon szeret táncolni, s gyerekkora óta közel áll hozzá a néptánc, a népi kultúra. „Ahogy mondta Szász Jenő polgármester úr, sok volt a nehézség akkoriban is, de úgy gondolom, nagy bűn lett volna, ha húsz évvel ezelőtt nem jön létre a Néptáncműhely. Bízom benne, hogy a következő húsz évben is így fog virágozni a társulat, s öregbíti városunk hírnevét határokon innen és túl” – jelentette ki Gálfi Árpád.

A kezdetekről szólva Antal József táncos, koreográfus azt mondta, a hiányos felszereltsége dacára nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a mindennapi munkába. Mint mondta, örökre emlékezetes marad számára az első színpadra vitt rendezése, ugyanakkor úgy látta, a társulat egyre jobban kezd „megcombosodni.”

Orendi István, a Néptáncműhely igazgatója úgy vélte, a hat pár táncos a többi erdélyi társulathoz képest kevésnek mondható, de lehet, hogy „éppen attól válhatunk naggyá, hogy kicsik vagyunk.” Orendi a műsorvezető Sarkadi Zoltán kérdésére válaszolva szót ejtett a megfeszített háttérmunkáról, szervezésről is, s mint mondta, ez kissé hálátlan szerepkör, hiszen a közönséget kizárólag a színpadra vitt produkció érdekli.

Orendi kitért a Hagyományok Házával való gyümölcsöző kapcsolatukra, illetve a Székelyudvarhelyen idén már második alkalommal megrendezett erdélyi táncháztalálkozóra is. „Az az álmom, hogy Székelyudvarhely legyen a néptánc fővárosa” – árulta el Orendi István.