Tizennegyedik alkalommal rendezték meg Bögözben az Elindultam szép hazámbul elnevezésű, a Hargita megyei 0-8. osztályos diákok számára kiírt népdalvetélkedőt.

Pénteken, november 22-én rendezték meg immár tizennegyedik alkalommal az Elindultam szép hazámbul című népdalvetélkedőt. A Hargita megyei 0-8. osztályos diákok számára a bögözi iskola és a tanintézményt támogató helyi egyesületek által szervezett megmérettetés ötlete a heti mindössze egy zeneóra pótlásaként született meg, kitalálója Sinka Ignác zeneszakos tanár.
Idén a megye 24 településének 110 diákja lépett a bögözi kultúrotthon színpadára.

„Fontos, hogy a gyermekeink népdalt tanuljanak, énekeljenek, ezáltal éltessék hagyományainkat. Egyben örülünk, hogy az iskolák pedagógusai, zeneszakos tanárai ennyire magukénak érzik a vetélkedőt, évről évre diákok tucatjait készítik fel a megmérettetésre”

nyilatkozta Pál Tamás, a bögözi általános iskola igazgatója, köszönetet mondva a rendezvény támogatóinak: Hargita Megye Tanácsának, a Communitas alapítványnak, a Hagyományőrzési Forrásközpontnak és a Dobói pékségnek.
A résztvevők egy választott és egy megadott népdal eléneklésével mérik össze tudásukat, a fellépők számára a népviselet nem kötelező, de elvárt. Idén egy három tagú zsűri értékelte a produkciókat: Csáki Enikő zenetanár (Bögöz), Fábián Annamária zenetanár (Siménfalva) és Sorbán Enikő népdalénekes és zenetanár (Homoródalmás). A legjobbakat négy kategóriában díjazták.

A népdalverseny helyszíne minden évben változik, Bögöz község nyolc faluja sorra adva otthont a rendezvénynek, tavaly Agyagfalva volt a házigazda, idén a községközpont, jövő évben pedig Bétába rendezik a megmérettetést.