Megvolt a pofon, égjen az arc!

Hogy is fogalmazzuk meg? „Kegyelem taknya”? Utolsó utáni lehetőség? Körömre koppintás? Netalán „megleckéztetés”. Mert ez az volt. Ez volt az! A jóindulatú pofon, amelyből még nem késő felocsúdni és a jobb útra térni.

Úgyhogy nem muszáj megköszönni, főleg nem tulipános logóval, mert ez nemzeti ügy volt és nem pártügy – el is felejtettétek már? És nem tudjuk az mondani, hogy „nincs mit”, sem azt, hogy „szívesen”. Ez volt a jel, hogy nekünk is van ám poharunk, és bizony a következő csepp már csordulást fog jelenteni, még akkor is, ha emiatt tényleg Teleormanra kell bízzuk Székelyföldet! Merthogy mi még akár erre is készek voltunk. Ti voltatok azok, akik ennek gondolatától frászt kaptatok.

Szóval, legyen ám hangos az a bizonyos brüsszeli hang! És nemcsak! Ne feledjétek, „minden magyar szavazat a zászlót, a himnuszt, az iskolát védi!” És volt belőlük elég! Mint ahogy azt is bevállaltátok, hogy „büntessék azt, aki a magyar és a székely himnusz ellen támad!”

Tehát szép lassan le lehet venni a nyerget a medvéről és a pápáról is és ha már Úz völgyénél jobb hergelőtémát nem kaptatok, akkor megoldatlanul ezt se tegyétek vissza a polcra. És bizony, erre is van ígéret: „Ez nem maradhat így, nem is fog így maradni. A munkát folytatjuk, amíg leállítják a katonatemető átalakítását!” Korábban már megfogalmaztam, hogy a szita átlátható, vagyis „Ne nézd hülyének a magyart!”

Összegezve, mi megerősítettük a magyar képviseletet, ti se mutatkozzatok többet gyengének.

Nem akarom, hogy legközelebb is egy más ország miniszterelnöke, egy külföldön élő focilegenda vagy az égiek földi képviselője mondja meg a tutit, hogy hármuknak több hitele legyen, mint nektek együttvéve.

Magyarul kimondva: a következő választásokon azért akarok rátok szavazni, mert jók vagytok. Nem azért, mert a románok rosszak.

És az óra már ketyeg! Szívből kívánok sok sikert! Ránk fér. Rátok fér.