Székelyudvarhelyen rendezik meg szeptember 14-16. között az Erdélyi Táncháztalálkozót. Az esemény egyben évfordulós ünnep is, hiszen a világ első táncház-seregszemléjének négy évtizede is Székelyudvarhely adott otthont.
Székelyudvarhelyen szeptember 14-én nyitja meg kapuit az Erdélyi Táncháztalálkozó. A háromnapos programot a Hagyományok Háza Hálózat-Erdély és a Kaszaj Kulturális Egyesület az Udvarhely Néptáncműhely támogatásával rendezi. A jeles napokra Vajdaságból, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeznek résztvevők.
Az ünnepsorozatot pénteken felvonulás nyitja meg, a csoportok három helyszínről indulnak zeneszóval a Patkó felé, ahol a házigazda udvarhelyiek fogadják őket.
Az egybegyűltek ezután együtt vonulnak a sportcsarnokba, a nyitógálára, amely egyben a táncházak ünnepi találkozása is. Az est másik fénypontja a több helyszínen megrendezett táncház.
Videó: Ifj. Haáz Sándor
Az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében moldvai, gyimesi, felcsíki táncház várja a betérőket. A sportcsarnok előterét is igénybe veszik, amikor a programokról kiáramlik a közönség, máris egy táncházba csöppen.
A legnagyobb helyszín a Park étterem, mely egyben a rendezvény fóruma is.
Hét zenekar húzza majd a talpalávalót, Szászcsávásról, Magyarpalatkáról, Magyarlapádról, a Nyárád-mentéről, Székről, Kalotaszegről érkeznek, s várnak legalább száz tancházzenészt is.
A szombati műsort kirakodóvásár és kézműves-foglalkozás színesíti, a Maros Művészegyüttes, az egy éve bemutatott Szép Palkó produkcióval érkezik, a Művelődési Házban Kallós Zoltán emlékére nyílik fotókiállítás.
A kicsiket gyermektáncház várja, a borkóstoló a jókedvet erősíti.