Csibi László Nussbaum 95736 című filmje nyerte a legjobb dokumentumfilm díját az Országos Függetlenfilm Fesztiválon, Bálint Arthur pedig a legjobb operatőrnek járó elismerést vehette át.
A Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) Balatonfenyvesen rendezte meg az idei Országos Függetlenfilm Fesztivált és Konferenciát, amelynek versenyprogramjába 28 alkotás jutott be. Közülük 10 film alkotóit díjazták péntek este a budapesti A38 hajón szervezett ceremónián dicsérő oklevéllel, jutalomtárgyakkal, illetve összesen 1 millió 250 ezer forintos díjalap felosztásával.
A mások mellett a Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Kulturális Alap, illetve a Magyar Művészeti Akadémia által támogatott filmfesztivál zsűrijét Papp László, Pálos György, Pócsik Andrea, Proics Lilla és Vincze Teréz alkotta.
A díjazottak között két székelyudvarhelyi filmest is találunk: a legjobb dokumentumfilm díjával jutalmazták Csibi Lászlót Nussbaum 95736 című filmjéért, a legjobb operatőr díját pedig Bálint Arthur kapta a Tomi, Ervin és az iskola címmel, Simó Ibolyával közösen készített filmjéért.